Az LMP Fehér Attilát, a zöldpárt Csongrád-Csanád megyei szervezetének elnökét ajánlja a választók figyelmébe.
Le kell bontani a Fidesz rendszerét, vissza kell adni a magyar társadalom eltiport méltóságát és egy igazságos Magyarországot kell építeni – mondta Fehér Attila, akit Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke pártja jelöltjeként ajánlott a Csongrád-Csanád megyei 3. számú országgyűlési választókerületben élők figyelmébe.
Az LMP elkötelezett amellett, hogy a 2022-es választáson minden kormánypárti indulóval egyetlen ellenzéki jelölt álljon szemben.
A földműves családból származó, szociológus végzettségű Fehér Attila, aki egy társadalomkutatással foglalkozó egyesületet is vezet, zöld politikusként kiemelten kezeli a vidéki térségek közlekedését és az emberek megélhetésének biztosítását.
Egyre gyakrabban érhető tetten a kormány csúsztatása, most például az átlagbérről. Miközben a kabinet nettó 270 ezer forintos átlagbérről beszél, ebbe nem számítja bele a részmunkaidőben foglalkoztatottak jövedelmét, vagy azokét, akik legfeljebb ötfős cégnél dolgoznak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy tizenhat megyében alacsonyabb a megyei átlagbér az országosnál, de ha például a Csongrád-Csanád megyei átlagot a szegedi adatok nélkül számolnák, már csupán nettó 100-150 ezer forint lenne az érték.
Fehér Attila arra mutatott rá, hogy az unió húsz legszegényebb régiójába négy magyar tartozik, amelyek egyike a Dél-Alföld. A térség problémái közé sorolta a betöltetlen orvosi praxisokat, a munkalehetőség hiányát, a fiatalok elvándorlását, az óvodák, bölcsődék rossz állapotát, a közbiztonság kérdését vagy a zöld fejlesztések hiányát.
A következő hónapokban a térség mind a 22 településének lakóival fel kívánja venni a kapcsolatot, hogy megvitassa velük a problémáikat, igényeiket. Kijelentette: bár a választókerületnek 11 éve kormánypárti képviselője van, az inkább az Orbán Viktor miniszterelnök által kiválasztott helytartó, aki inkább a kormány érdekeit védte.