Az LMP Hack Pétert javasolja államfőnek

Az LMP Hack Péter tanszékvezető egyetemi tanárt ajánlja államfőnek. Ungár Péter, az ellenzéki párt társelnöke szerdán levélben keresi meg az összes országgyűlési képviselőt a jelölésről.

Ungár Péter szerdán a Facebookon közzétett bejegyzésében rámutatott: Hack Péter közös jelölésével a nemzet egységét megtestesítő, a jogállamot és az alkotmányos rendet őrző köztársasági elnöke lehetne Magyarországnak.

Kitért arra, hogy Hack Péter 41 éve oktat az ELTE-n, jelenleg tanszékvezető egyetemi tanár. Kutatási területe a bírói függetlenség, az igazságszolgáltatás szervezete és működése, az emberi jogok érvényesülése a büntetőeljárásban, a korrupció elleni fellépés jogi eszközei és az átmenet igazságszolgáltatásának joga. Több mint száz tudományos publikációja jelent meg, több mint száznegyven tudományos konferencián adott elő Magyarországon és külföldön.

Az ELTE-n végzett oktatói munkájának elismeréseként a jogi kar hallgatói két ízben is (1987-ben és 2015-ben) az év kiváló oktatójának választották.     

Az LMP társelnöke azt írta, Hack Péter politikai tapasztalattal is rendelkezik, de nem pártpolitikus. 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő volt, 1994 és 1998 között pedig az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának elnöke. Huszonkét éve, 2002-ben visszavonult az aktív politizálástól, még ebben az évben kilépett korábbi pártjából, a Szabad Demokraták Szövetségéből, azóta semmilyen pártpolitikai tevékenységet nem végez. 1987 óta tagja a Hit Gyülekezetének, 1988 óta a Gyülekezet diakónusa, 2004 óta pedig lelkésze.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!