Az LMP is részt vesz a budapesti, és a főváros 9. kerületi önkormányzata által hirdetett úgynevezett „Fudan-konzultációban” – jelentette be pénteken Csárdi Antal, az ellenzéki párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese.
A 9. kerület egyéni képviselője az LMP Deák téri információs sátrában tartott, online is követhető sajtótájékoztatón mindenkit arra kért: mondja el véleményét a Budapestre tervezett kínai egyetemről, akár támogatja azt, akár ellenzi, „hogy ne lehessen ráerőszakolni egyetlen emberre sem a kormányzati akaratot”.
Arra várnak választ az emberektől: szeretnék-e, hogy a Fudan Egyetem kampuszt nyisson Magyarországon az adófizetők pénzéből. Tudni szeretnék, egyetértenek-e az emberek azzal, hogy a diákváros ne az eredeti terv szerint és helyszínen jöjjön létre, vagy azzal, ha az állam hitelt vesz fel vagy költségvetési forrást biztosít a Fudan megépítésére.
Csárdi Antal kijelentette: egyértelmű értékválasztás a kormányoldal részéről, hogy éppen Kínából és éppen ezt az egyetemet hívja Budapestre. Ezzel szerinte a Fidesz-KDNP szemet huny a Kína által elkövetett keresztényüldözés vagy más vallási felekezeteknek okozott sérelmek fölött. Az is elfogadható a kormánypártoknak, hogy egy olyan egyetem jön Magyarországra, amely vállalta a szocialista értékrend népszerűsítését – tette hozzá.
MTI / LMP sajtó