Az LMP határozott meggyőződése, hogy a romániai államfőválasztáson induló Kelemen Hunor eddigi munkájával és teljesítményével bebizonyította alkalmasságát: így nem lehet kérdés, hogy támogatásunkról biztosítjuk a most vasárnapi elnökválasztáson. Ráadásul külön kiemelendő és dicséretes, hogy kampányában kiemelten foglalkozott a környezetvédelem és fenntarthatóság kérdésével, hiszen a Kárpát-medence ökológiai védelme is közös céljaink közé tartozik. Az LMP álláspontja szerint az elmúlt harminc év román politikája sok esetben bizonyította, hogy a kisebbségi jogok, a meglévő jogok védelme, illetve bővítése területén sok tennivaló van még. Bízunk benne, hogy az új román elnök ezeket prioritásként fogja kezelni.