Az LMP társelnöke és elnökségi tagja a román nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatót a 100 éves Gyulafehérvári Nyilatkozattal kapcsolatban
Mint ismert, a holnapi napon lesz 100 éves a gyulafehérvári nyilatkozat, amely kimondta Erdély, a Bánság, Partium és Máramaros egyesülését a Román Királysággal. Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke és Hajdu Mária, az LMP országos elnökségének tagja ma Románia budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatójukon felhívták az Európai Uniós döntéshozók figyelmét arra, hogy az európai értékek és alapelvek szerint végezzék munkájukat és tegyenek nyilatkozatokat.
Keresztes László Lóránt kiemelte, hogy Románia vezető politikusait emlékeztetjük a 100 évvel ezelőtt tett ígéretekre, és arra, hogy azok máig nem teljesültek. Határozott meggyőződésünk, hogy az elmúlt időszakban olyan felelőtlen, az európai értékekkel ellentetés kijelentések hangoztak el, amely alapján mindenkinek egyértelművé kell tenni: a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezők Európában, jogaik védelme pedig a legfontosabb európai alapelvek közé tartozik.
Az LMP társelnöke hangsúlyozta, hogy az Európai Uniós és román állami vezetőknek tudomásul kell venni, hogy az Erdélyben élő magyaroknak, sem általában a magyaroknak nincs okuk ünnepelni 2018. december 1-én. Ez a centenárium egy olyan alkalom, amikor megfogalmazhatjuk azokat a megalapozott elvárásokat, amelyeket az LMP sokszor, sok fórumon hangsúlyozott. Hiszen a gyulafehérvári nyilatkozat tartalmazott olyan be nem váltott ígéreteket, amelyekkel kapcsolatban – a kölcsönös nyitottság jegyében – reményünket fejezzük ki, hogy a román állam teljes megvalósítást fog eszközölni. Ilyenek a teljes nemzeti szabadság biztosítása az összes együtt élő népnek, az autonómia kérdése, anyanyelvi oktatás, közigazgatás és igazságszolgáltatás garantálása.
Hajdu Mária, az LMP elnökségi tagja elmondta: a román államnak érdemi tárgyalásokat kell megkezdenie a területi és kulturális autonómiájáról, egyúttal köszönetet mondott annak a többszázezer magyar honfitársunknak, akik az elmúlt 100 évben a nemzetért tevékenykedtek. Az LMP képviselői egy, a nagykövetnek szóló levelet szándékoztak átadni a nagykövetségen, de mivel a nagykövetség részéről személyes megjelenés nem volt, ezért azt a diplomáciai épület postaládájába helyezték el.