Az LMP újra benyújtja a szélerőművek létesítési tilalmának feloldásáról szóló határozati javaslatát

Az LMP hatodszor is benyújtja az Országgyűlésnek a szélerőművek létesítési tilalmának feloldásáról szóló határozati javaslatát – mondta Süveg Anna, az ellenzéki párt szóvivője szerdán, Budapesten.

Süveg Anna – online is követhető sajtótájékoztatóján – úgy fogalmazott: addig küzdenek, amíg el nem érik a célt.

Ismertette: a határozati javaslatban kezdeményezik, hogy a jelenlegi 12 kilométerről 1 kilométerre csökkenjen a települések védőtávolsága, továbbá azt, hogy töröljék el a szélturbinák teljesítményére és magasságára vonatkozó teljesen értelmetlen korlátozásokat.

Kifejtette: a jelenlegi szabályozás szerint az ország sűrű településszerkezete miatt lényegében sehol sem lehet szélturbinákat létesíteni. Rámutatott: a létesítési tilalom teljesen abszurd, hiszen a szélenergia az egyik legzöldebb és legolcsóbb energiaforrás, és a magyarországi klíma alkalmas arra, hogy a szélenergiát gazdaságosan lehessen hasznosítani.

A modern, 150 méter magas szélturbinákkal az ország 90 százalékán lehetne gazdaságosan szélenergiát termelni és ehhez még kormányzati támogatás sem lenne szükséges – húzta alá.

Emlékeztetett: az LMP, a szakmai és civil szervezetek már régóta követelik az értelmetlen tiltás eltörlését, de szakmailag helytálló választ nem kaptak. Annyit mondott csak a kormány, hogy Magyarországon nem fúj eléggé a szél, illetve Orbán Viktor szerint a turbinák elcsúfítják a tájképet.

A valódi ok a szóvivő szerint az lehet, hogy ha engedélyeznék a szélerőműveket, hamar nyilvánvalóvá válna, hogy Paks 2-re nincs szükség. A második lehetséges okot abban látta, hogy nincsenek „NER-körüli” cégek, aki képesek lennének ilyen turbinák telepítésére, a külföldiek előtt pedig nem akarják megnyitni a piacot.

Süveg Anna felidézte azt is, hogy a kormány bár már egy éve megígérte a szabályozás megváltoztatását, érdemi intézkedés e téren a mai napig nem történt. A kormány az Európai Bizottság felé is vállalta a tiltás feloldását március 31-i határidővel, ugyanis többek között ezt kérték a helyreállítási alap forrásaihoz való hozzáféréshez – jegyezte meg a szóvivő.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!