Előíráson túl teljesített a Nemzeti régiók védelméért indított aláírásgyűjtés. Gratulálunk!

Másfél évvel az indulás és közel egy évvel az Országgyűlés elé terjesztett határozati javaslatunk benyújtása után sikerült nemcsak hét, hanem kilenc országban összegyűjteni a minimum aláírás számot, azért, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A határozat tartózkodás és ellenszavazat nélkül  került elfogadásra. Ez mostanában ritka példája a magyar-magyar összefogásnak.

A nemzeti kérdéseink, mint a magyar nemzettársaink sorsa éljenek bárhol is, nem lehet pártpolitikai vita tárgya.

Azután, hogy az Európai Bizottság elutasította a Minority SafePack kapcsán a jogszabályalkotást, nem maradt más esély, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek hátrányos helyzetére felhívjuk a figyelmet, csak a nemzeti régiókról szóló kezdeményezés.

Ezért is fontos ez a siker. Kiemelt feladatunk van a jövőben is, hogy ez a kezdeményezés ne jusson a MSP sorsára.

 

Dr. Keresztes László Lóránt,
az LMP frakcióvezetője

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!