Épületszigetelési programot indíttatna az LMP

Az LMP egy évi hatszázmilliárd forintos, komplex, szociális alapú épületszigetelési, energetikai program elindítása érdekében határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.

Süveg Anna „a zöldpolitika egyik alapvetésének” nevezte azt, hogy csökkenteni kell az energiafogyasztást. „Az a legzöldebb energia, amit el sem fogyasztunk” – mutatott rá.

A politikus szerint az épületszigeteléssel lehetne a leggyorsabban és a legkönnyebben csökkenteni az energiafogyasztást, a külföldi energiafüggőséget, a légszennyezettséget, a szén-dioxid kibocsátást, valamint az „energiaszegénységet”.

Úgy fogalmazott, hogy az elmúlt években „csupán szerényebb mértékben” voltak épületszigetelési programok.

Számításaik szerint az energiafogyasztás, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának közel 40 százaléka az épületekhez kötődik és a lakások 70-80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és hőtechnikai követelményeknek. Mindenkinek könnyebb lenne, ha kevesebb energiát, kevesebb tüzelőt kellene használnia – hangsúlyozta a politikus.

Ismertetése szerint központi költségvetési forrásból és uniós támogatásból évente hatszázmilliárd forint ráfordításával mintegy százezer lakást lehetne felújítani. A program keretében a háztartások vissza nem térítendő támogatással kombinált kedvezményes hitelre pályázhatnának, legfeljebb tízmillió forint értékben. Ezt az összeget szigetelésre, nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre, megújuló energiát hasznosító berendezésekre, valamint energiatárolásra lehetne fordítani – tette hozzá.

Elmondta, javaslatuk szerint a rossz állapotú lakások esetében kötelező elem lenne a legalább ötven százalékos energiamegtakarítást eredményező mélyfelújítás. Azok a rászorulók pedig, akik önhibájukon kívül nem tudnak korszerűsíteni, magasabb összegű támogatást kapnának a program keretében, melyben minden háztartás részt vehetne.

Mivel a kedvezményes hitelek törlesztőrészlete nem haladná meg a felújítással elért havi megtakarítást, a mélyfelújítással pedig jelentősen csökkenhetne a háztartások energiafogyasztása és a rezsiköltség is, ezért ez szerintük egy „fenntartható rezsicsökkentést” jelenthetne.

Süveg Anna közölte azt is, számításaik szerint a teljes épületállomány mélyfelújítása a magyarországi földgázfelhasználás egyötödének megtakarítását eredményezhetné, javítaná a levegő minőségét, a program beindításával pedig több tízezer új munkahely jönne létre, ez pedig gazdaságélénkítést eredményezne.

Az állami támogatások többletadó formájában kerülhetnének vissza a költségvetésbe – fűzte hozzá. Kijelentette, bíznak abban, hogy céljaikkal a kormány is egyetért.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!