Az LMP szerint az ágazat összes szereplőjével történő átfogó egyeztetésre van szükség ahhoz, hogy mielőbb érdemi lépések történjenek meg a víziközmű-rendszer megmentése, fenntartása érdekében.
Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke pénteki pécsi sajtótájékoztatóján úgy értékelt: a víziközmű-rendszer, mint a legfontosabb közszolgáltatás az összeomlás szélén van. Ezt mutatja, hogy 2010 után duplájára nőtt az ivóvízellátási rendszert érintő csőtörések száma, az ivóvíz 20 százaléka elszivárog a rossz csőhálózat miatt, miközben a vízvezetékrendszerek 80 százaléka kockázatos vagy kiemelten kockázatos állapotú – sorolta.
Bejelentette: az LMP egy a teljes víziközmű ágazatot érintő egyeztetést hív össze, miután az új – ívóvízellátásért és közművekért is felelős – energiaügyi miniszter, Lantos Csaba leteszi az esküjét jövő hétfőn a parlamentben.
A megbeszéléseken – fűzte hozzá – ott kell lennie a minisztérium képviselőjének, a szakmai szervezeteknek, az ágazati érdekképviseletnek és az önkormányzati szövetségeknek is. Közölte: az LMP így próbál lehetőséget biztosítani arra, hogy az ország legfontosabb közszolgáltatását érintően körvonalazni tudják a rendszer problémáit érintő megoldásokat, és el tudják indítani a cselekvést.
Az LMP szerint azonnali segítség kell a közszolgáltató cégeknek költségeik fedezésére az energiaárak miatt, és reformokra van szükség a finanszírozás megoldására. A jövő évi költségvetésben legalább 200 milliárd forintos többletet kell biztosítani a karbantartási és pótlási munkákra a víziközmű-rendszerben – mondta a képviselő, aki szerint a kormánynak világossá kell tennie azt is, hogy milyen stratégia mentén kívánja megmenteni a víziközmű-szektort, emellett el kell törölnie a közműadót.
Az ellenzéki politikus szerint a kormány kockára teszi Magyarország vízkincsét azzal, hogy „akkumulátorgyártó nagyhatalmat akar csinálni” Magyarországból. A döntéshozókat szembesíteni kell azzal, hogy az akkumulátoripari beruházásokkal „idegen gyártóknak adják át a magyarok vízkincsét”, hiszen az akkumulátorgyártás hatalmas mennyiségű vizet igényel, és óriási az energiaigénye – mondta Keresztes László Lóránt.
Aláhúzta: Magyarország komoly ivóvízellátási válságba juthat, a szolgáltatás veszélybe kerülhet, ha nem tesz a kormányzat mielőbbi érdemi lépéseket az ágazatot érintő problémák megoldása érdekében.
MTI / LMP sajtó