Sajtóinformációk szerint pénteken több száz embert bocsátottak el az iváncsai akkugyárból. A koreai SK Innovation iváncsai gyára kiemelt beruházásként több mint 700 milliárd forintból valósult meg, melyből legalább 170 milliárd forint az állami támogatás, a közpénzből a gyár javára végzett infrastrukturális beruházásokkal együtt. Egy munkahelyre vetítve 87 millió forinttal támogatta az állam a beruházás megvalósulását – ez tizenötször annyi, mint amiben egy magyar kisvállalkozás reménykedhet.
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja írásbeli kérdéssel fordul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy tisztázza, pontosan hány munkavállalót bocsátottak el, és az elbocsátások milyen arányban érintették a magyar és a külföldi munkavállalókat.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy azonnali hatállyal követelje vissza az iváncsai gyár állami támogatását, hiszen pontosan látszik, hogy az akkumulátorgyárak sem a környezetvédelmi, sem a munkavédelmi szabályokat nem tartják be, az állami támogatásokat pedig valós munkahelyek teremtésére kapták, nem pedig elbocsátásokra.
A támogatás visszakövetelésének feltételeit az LMP országgyűlési határozati javaslatban terjesztette az országgyűlés elé, melynek támogatását elvárjuk mind a kormánypárti mind az ellenzéki képviselők részéről.
Emellett az LMP továbbra is követeli a kiemelt beruházásokat lehetővé tevő törvényi részek eltörlését, ami a legfőbb eszköze az ilyen káros beruházások áterőltetésének.
A témában az alábbi linken találják Ungár Péter (az LMP társelnöke) írását: