Míg az LMP az energiaválság megoldásai javaslatairól kérdezi meg az embereket a zöld konzultáció keretében, addig a kormány nemzeti konzultációja csak a felelőséghárításról szól és valótlan kérdéseket fogalmaz meg – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt szóvivője.
Gál József elmondta: a pártja a kormányt is megkérdezi arról, miért nem fordul végre a valódi megoldások felé.
Emlékeztetett: a többi között arra várnak választ, hogy a Vodafone 700 milliárd forintos felvásárlása helyett a forrást nem költenék-e inkább épületszigetelési programra, amely évente 323 ezer tonnával csökkentené a károsanyag-kibocsátását, így jelentősen mérsékelné a halálozások számát.
Ugyancsak rákérdeznek a szélenergia-termelés engedélyezésére, a napelemekre kivetett termékdíj eltörlésére, a közösségi közlekedés megerősítésére. Kijelentette azt is: látszik, hogy a paksi bővítési munkálatoknak sosem lesz vége, így az erre fordítandó pénzből inkább az energiaválságot kellene orvosolni.
MTI / LMP sajtó