Péntek reggel Orbán Viktor egy szélsőséges, technokrata gondolkodó módjára úgy fogalmazott, hogy a gyermek „közjószág is”. Mi azt valljuk, hogy a nemzet jövőjének záloga, közös érdekünk, hogy minél több gyermek születhessen meg, hiszen a gyermek maga az élet, a gyermek a jövő. De szülőként határozottan visszautasítjuk, hogy a gyermekekről ilyen szavakkal szóljon a miniszterelnök. Az Orbán Viktor által elmondott gondolatokat pedig végtelenül álszentnek tartjuk, hiszen politikájával több százezer embert üldözött el az országból, és nagyon sok magyar gyermek ezért nem itt fog felnőni.
Az hogy egy kormányfő „közjószágnak” nevezi a gyermekeket, felháborító és teljességgel elfogadhatatlan. Továbbá ha a kormány valóban foglalkozna a gyermekekkel, és valóban támogatná a családokat, nem csökkentette volna a tankötelezettség küszöbét 16 éves korra, ami rengeteg szegénységben élő fiataltól vette el a kitörés lehetőségét, nem tenné a gazdagok kiváltságává a felsőfokú tanulmányokat, megemelné a méltatlanul alacsony családi pótlékot, ami ma egy gyermek pelenkájára sem elegendő. Ha a kormányt valóban foglalkoztatná a nemzet jövője, akkor nem folytattak volna olyan szélsőséges, az alacsonyan tartott bérekre alapozott gazdaságpolitikát, melynek nyomán százezrek mentek el az országból, családok ezrei szakadtak szét, és amelynek következtében mára minden hatodik anyagországi magyar gyermek külföldön születik.
A gyermek nem közjószág, hanem a legnagyobb felelősség, és maga a jövő. Egy felelős, nemzeti kormány pedig azért dolgozna, hogy minden magyar gyermek a szülőföldjén nőhessen fel.