Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke benyújtja az országgyűlés elé a Sétáló Budapest és a Második Reformkor Alapítvány civil szervezetek által kidolgozott határozati javaslatot, melynek célja, hogy a GDP mutató mellett legyen Magyarországnak egy olyan hivatalos mutatója is, mely a valódi jóllétre fókuszál, vagyis a gazdasági mérőszámokon túl a környezeti és társadalmi dimenziókat is méri.
Kiváló szakmai műhelyekben, illetve a civil szektorban komoly munka folyik évtizedek óta a társadalmi jóllét kutatása terén, de a piaci fundamentalizmus által leuralt politikai térben nem tud teret nyerni ez a fontos téma. Pedig a XXI. században, a klíma- és ökológiai válság közepén, a politikai elitnek kötelessége szembenézni a gazdasági növekedés ösztönzésére fókuszáló működés társadalmi és környezeti pusztításával.
Az LMP azért áll a civil szervezetek által kidolgozott javaslat mellé, mert így végre nem csak a szakmai műhelyekben, hanem a politikai térben is megkezdődhet a párbeszéd szakértők bevonásával, melyben aktív részvételt várnak az összes parlamenti párttól, illetve együttműködésre kérik a kormányt is.
Ha csak a GDP-növekedésre és az anyagi jólétre fókuszálunk továbbra is, és nem a társadalmi és környezeti mutatókat is magába foglaló jóllétünkre, észre sem vesszük, hogy a folyóinkat és a levegőt megmérgezzük, a fáinkat kivágjuk, az élővilágot kiírtjuk, és milliók élnek nyomorban. Ezt a folyamatot most még megállíthatjuk, ha a valós kérdésekre koncentrálunk.
Schmuck Erzsébet,
a Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke