Átfogó, igazságos nyugdíjemelést szorgalmaz az LMP, a jelenlegi számítási mód mellett ugyanis szerintük jelentősen nőnek a különbségek a nyugdíjas társadalmon belül.
Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja elmondta: félmilliónál több idős él kevesebb, mint százezer forintból havonta, az utóbbi egy évben pedig meghaladta a hetvenezret azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik a szegénységi küszöb alá vagy annak közelébe kerültek.
Érd alpolgármestere szerint a nyugdíjemelésnek tekintettel kell lennie a jövedelemkülönbségekre, szerinte ez csak a településén mintegy tizennégyezer idős helyzetén javítana.
Szólt arról is, hogy a minimálnyugdíj tizenhárom éve változatlanul 28 ezer 500 forint. Az összeghez számos szociális juttatást kötött az állam, így ha ez nem emelkedik, számos család kerül egyre nehezebb élethelyzetbe. Gyermekvédelmi vagy települési támogatásokat érintene az emelés. Közölte: Érden több mint kétezer gyermek családját segítené a nagyobb támogatás.
Ungár Péter ezt azzal egészítette ki: az idősellátás egyre inkább elitellátást jelent Magyarországon, állami otthonokban tíz éve nem nőtt a férőhelyek száma.
Az önkormányzatok ezt az anyagi helyzetüknél fogva képtelenek lennének növelni, de a feladat az államé.
Növelni kell az otthonápolás díját is a minimálbér szintjére, és külön állami segítséget kell adni a demenciával élőknek, például a házi segítségnyújtáson keresztül.