A kormány minden közalkalmazotti státuszt meg kíván szüntetni, aminek eredményeként a közfeladatot ellátó személyek se jó bérekre, se állami védettségre nem számíthatnak – mondta Ungár Péter szombaton, Budapesten tartott és a Facebookon élőben közvetített sajtótájékoztatón.
Cinikus, hogy a kabinet jelenleg kisebb munkaköröket vesz ki a közalkalmazotti körből. Korábban a szakképzésben és a kulturális területen dolgozók esetében szűnt meg a közalkalmazotti jogállás és egy a parlament előtt lévő javaslat szerint az akadémiai kutatókra is ez vár.
Hazugság a kormány azon állítása, hogy a közalkalmazotti státusz megszüntetésével versenyképes bérekre lehet számítani. Éppen ezért nem leépíteni, hanem megvédeni kellene a közalkalmazotti jogállást, amelynek érdekében az LMP egy országgyűlési határozatot is benyújtott.