A kormány virtuális ellenséggel, Soros Györggyel harcol, mert könnyebb neki üzengetni, mint ellenállni olyan nagyhatalmi érdekeknek, amelyet Oroszország vagy Kína képvisel – mondta hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján Keresztes L. Lóránt, aki az Országgyűlés idei utolsó munkahetének kezdetén értékelte az elmúlt évet.
Bár a járvány okozta súlyos társadalmi és gazdasági válságban elvárható lenne, hogy a kormány az emberek egészségéért és a gazdasági károk csökkentéséért dolgozzon, ezzel szemben intézkedéseivel csak mélyítette a krízist.
A kabinet nem a magyarok érdekét képviseli a neoliberális gazdaságpolitikájával, a multinacionális nagyvállalatok kiszolgálásával, azzal, hogy a jogaitól megfosztott olcsó munkaerőre alapozza a magyar gazdaság élénkítését.
A kizárólag kínai érdeket szolgáló Budapest-Belgrád-vasútvonal projektje és annak tízéves titkosítása is elfogadhatatlan. A beruházásra idén és jövőre 200 milliárd forintot költ a kormány, holott ezt a forrást a családok támogatására kellett volna fordítani.
A paksi bővítés pedig generációkat adósít el, idén sorra születtek azok a jogszabálymódosítások, amelyek az orosz beruházó igényét szolgálták ki.
Álszent, hogy a kabinet, bár sokat beszél a migrációról, politikusai mégis azzal a török elnökkel barátkoznak, aki több millió migráns Európára engedésével fenyegetőzött.
A járvány és a mély gazdasági krízis arra mutatott rá, hogy egészen más szemlélettel kell újjászervezni a magyar gazdaságot. Patrióta személetre, a helyi igények figyelembevételére van szükség.