A magyar kultúra napján az LMP arra hívja fel a figyelmet, hogy az állam feladata eljuttatni azt minden magyar emberhez. Az LMP szerint bűn arra használni a kultúrát, hogy újabb háborús frontot nyisson a kormány hatalomtechnikai okokból az amúgy is megosztott társadalmunkban.
Az LMP meggyőződése, hogy a globális környezeti válság egy civilizáció válsága. Ahhoz, hogy megküzdjünk vele, életszemléletünkön kell változtatni, felülvizsgálva a jóról, az igazról és a szépről alkotott fogalmainkat. Ez kulturális kérdés: ez a kultúra dolga, a politikáé pedig, hogy támogassa ebben. Mi, az LMP-ben a kultúrpolitika feladatának kulturális örökségünk megőrzését, a kultúra sokféleségének és a kulturális párbeszéd intézményrendszerének fenntartását, a szellemi teljesítmények ösztönzését, a lelkiismereti, szólás- és gondolatszabadság biztosítását tekintjük.
A kultúrát a közösségek szolgálatába kell állítani, forrásait pedig igazságosan kell elosztani, jelenleg ugyanis több mint hárommillió ember életét semmilyen formában sem gazdagítják az arra fordított összegek. Az államnak arra kell törekednie, hogy minden egyes magyar ember hozzáférjen közös kulturális javainkhoz. Ebbe a narratívába biztosan nem fér bele a színházak ellehetetlenítése, a kultúrharc, illetve a kulturális ágazatban dolgozók megalázóan alacsony bérezése
Schmuck Erzsébet és Kendernay János
az LMP társelnökei