Az ellenzéki pártok felrúgták az előzetes megállapodást, és kutyakomédiává változtatták az előválasztást a XII. kerületben – mondta Kendernay János, az LMP politikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az LMP „komoly szándékkal és ajánlattal állt” a választók elé. „Meggyőződésünk, hogy a kerületben nemcsak a zöldterületek pusztításának megállítása érdekében, de a helyi ügyek rendbetétele érdekében is kompetens tudással, ötletekkel álltunk a politikai térképre” – mondta, hozzátéve: pártja aktívan és konstruktívan állt hozzá az előválasztási tárgyalásokhoz.
A többi ellenzéki párt azonban nem volt érdekelt a tárgyalásos megállapodásban, és nem volt meg a szándék bennük, hogy „korrekt, valamennyi politikai pártra kiterjedő” egyezséget hozzanak létre – folytatta.
Kendernay János hangsúlyozta: nem volt garancia arra, hogy az előválasztás valós legyen, ezért lépett vissza. Hozzátette: az LMP kész részt venni a kerület megújításában, és készen áll támogatni az új vezetést.
Kijelentette: arra szólítják fel az ellenzéki pártokat, hogy tartsák tiszteletben a hegyvidéki polgárok akaratát, és az LMP példáját követve ők is lépjenek vissza a jelöltségtől.
Semmilyen politikai vagy demokratikus érv nem támasztja alá azt, hogy a Demokratikus Koalíció a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltjével szemben alternatív jelölteket állítson fel – húzta alá. „Kutyakomédia helyett támogassuk inkább a kutyákat!” – buzdított Kendernay János.
MTI/LMP Sajtó