LMP: állami tulajdonba kell adni a Tungsramot

A Tungsram államosítását és későbbi dolgozói tulajdonba adását javasolja az LMP.

A Tungsram április 27-én közölte, hogy megszünteti a hagyományos
világítástechnikai termékek gyártását, ezért év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a legfontosabbnak a munkavállalók érdekeinek védelmét nevezte, ami szerinte komoly kormányzati felelősség is.

Hozzátette: az elbocsátani tervezett 1600 munkás, dolgozó közül 400-an Újpesten dolgoznak. Előremutatónak nevezte, hogy helyzetükkel az újpesti és a fővárosi önkormányzat is foglalkozik, de rámutatott, hogy a többi 1200 dolgozónak is segítségre van szüksége.

Ezt úgy lehetne megtenni, ha a cég betartaná a korábban felmondott kollektív megállapodást, vagy ha a magyar állam 9 hónap álláskeresési járadékot fizetne; de a legjobb megoldás az lenne, ha a dolgozók ott maradhatnának a cégnél úgy, hogy az állami tulajdonba kerül, és később megkapnák a dolgozók – mondta Kanász-Nagy Máté.

Szerinte az elbocsátási hullám a globalizációval van összefüggésben, fenntarthatatlan és tűrhetetlen az a társadalmi modell, hogy keletről „gátlás és korlátok nélkül” érkezhetnek a különböző termékek. A magyar gazdaságra jellemző ez a felfokozott importigény és importfüggőség, amivel mindenképp szakítani kell – mondta az LMP-s politikus, korszerű, energiahatékony, zöld beruházásokat sürgetve.

A magyar kormány feladata, hogy támogassa a Tungsram átállását, hogy ők is korszerű termékeket tudjanak előállítani, támogassa a magyar gazdaság zöld átállását – jelentette ki.

MTI/LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!