Az LMP – Magyarország Zöld Pártja felszólítja az akkumulátoripari beruházásokban érintett városok fideszes vezetőit, önkormányzati képviselőit és országgyűlési képviselőit, hogy Aradszki Andráshoz hasonlóan valljanak színt és adjanak be maguk, vagy támogassák a helyi népszavazási kezdeményezéseket, hogy a helyiek dönthessenek az akkumulátorgyárakról!
Adott két egymással összeérő település: Érd és Sóskút. Érden az ellenzéki vezetésű önkormányzat már több mint egy éve közgyűlési határozatban döntött arról, hogy a város területére nem engednek akkumulátorgyárat. Amikor pedig 2018-ban az akkor még fideszes városvezetés akkumulátorgyárat hozott volna Érdre, éppen az LMP aktivistái akadályozták meg, hogy a Fidesz tönkretegye az akkumulátorgyár miatt az Elvira-majort, egy európai jelentőségű csonthéjas génbankot. Sóskúton ezzel szemben, fideszes közbenjárással, közfelháborodást okozó akkumulátorbontó üzemet terveznek, 4,7 milliárd forintos kormányzati támogatással a magyar adófizetők pénzéből. A beruházásról szóló (érdi) lakossági fórumon pedig éppen Aradszki András csinál bohócot saját magából azzal, hogy fogalma nem volt sem a kiemelt beruházássá nyilvánítás szándékáról, sem a sóskúti történésekről.
És mit tesz a Fidesz Sóskúton? Hallgatnak, és azzal fenyegetőznek, hogy kiemelt beruházássá teszik az Alsózsolcán már megbukott akkumulátorbontót, miközben megpróbálják ellehetetleníteni a helyi népszavazást. Mit csinál közben a Fidesz Érden? Helyi népszavazást kezdeményez abban a városban, ahol amúgy sem lehetne akkumulátorgyárat építeni.
Tehát a Fidesz ott hallgat, ahol valós veszély van, ott pedig hangos, ahol erről szó sem lehet. Az LMP felszólítja a fideszes érintetteket, hogy ne szórakozzanak az emberek egészségével, az egészséges környezethez való jogával, az akkumulátoripari beruházásokkal szemben megfogalmazott jogos lakossági kritikákat pedig ne adatgyűjtésre használják, hanem a pártjuk helyett kezdjék el végre a választóik érdekeit képviselni!
Tetlák Örs,
Érd LMP-s alpolgármestere