Nem a gyorsforgalmi úthálózatot, hanem a vasutat kell fejleszteni

Az LMP szerint a klímaválság közepén nem a gyorsforgalmi úthálózatra kell százmilliárdokat költeni, hanem vasútfejlesztésre.

Gál József, az LMP szóvivője pénteki, online sajtótájékoztatóján kijelentette: a vasúti beruházások leállításának oka nyilvánvalóan nem a szankciós infláció, hanem Lázár János „vasútellenessége és aszfaltszerelme”.

Az elmúlt napokban az utasok látták a kárát a MÁV-ból kispórolt pénzeknek: balatoni késések, fejpályaudvarok összeomlása, az utastájékoztatás teljes hiánya – mondta a politikus.

Hozzátette, hogy a legnagyobb baj közepén az építési és közlekedési miniszter „néma maradt”, azt követően viszont „büszkén posztolta”, hogy már dolgozik az M100-as autópálya fejlesztésén. Amikor a vasúti közlekedés még nem állt helyre, Lázár János már egy mai áron körülbelül 500 milliárd forintos autópálya-beruházásról tárgyalt a térség fideszes képviselőivel – jegyezte meg az LMP szóvivője, aki szerint ez pontosan mutatja a mai magyar közlekedéspolitika legfontosabb céljait.

Gál József szerint ugyanez a vasútellenesség érhető tetten a budapesti repülőtér esetében, ahol a miniszter csak a bekötőút fejlesztését tartja szükségesnek, a vasúti bekötést már nem.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!