Népszavazást kezdeményezett Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke abban kérdésben, hogy: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország 2030-ra 65 százalékkal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest? A népszavazással párhuzamosan az LMP – Magyarország Zöld Pártja egy petíciót is elindít.
Az LMP a politikusa szerint erre a népszavazásra és a petícióra azért van szükség, mert miközben az Európai Bizottság nagyon fontos döntéseket hozott annak érdekében, hogy szigorodjanak a klímacélok és így a bolygó élhető maradjon, Orbán Viktor és kormánya egyáltalán nem érzékeli az éghajlatváltozás súlyosságát. Pedig a tudomány emberei, az éghajlatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek és az európai zöldek szerint már ez a mostani klímacél is kevés, a üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét az 1990-es szinthez képest legalább 65 százalékkal kellene csökkenteni, a most becélzott 55 helyett.
Félő, hogy a Fidesz meg fogja vétózni a szigorúbb klímacélokat, mert a kormány továbbra is a rövid távú gazdasági érdekekben hisz. A magyar emberek egészsége, a környezet és a természet állapota, illetve gyermekeink és unokáink jövője, a Föld sorsa csak az üres ígéretek szintjén érdeklik a kormányt – miközben Magyarország rendkívül kitett az éghajlatváltozás hatásainak.
Éppen ezért, a népszavazási kezdeményezéssel párhuzamosan az LMP – Magyarország zöld pártja „Egyetért ön azzal, hogy meg kell állítani a természetpusztítást és meg kell fékezni az éghajlatváltozást? Címmel egy petíciót is elindít, hogy a saját maguk és utódiak jövőjével kapcsolatban a magyar emberek dönthessenek és úgy adhassak hangot véleményüknek, hogy azt a kormánynak és Orbán Viktornak is meg kelljen hallania.
A petíció a https://lehetmas.hu/ajovonkert/ oldalon támogatható.