Schmuck Erzsébet az LMP jelöltje Pest megye 9. választókörzetében

 

Az LMP elkötelezett tagja a Fidesz kormány leváltásért küzdő hatpárti ellenzéki koalíciónak. Közös törekvésünk, hogy mind a 106 választó kerületben egy ellenzéki jelölt álljon szemben egy fideszessel. Az LMP ezt a jelöltet már meg is találta Pest megy 9. választókörzetében Schmuck Erzsébet személyében.

Schmuck Erzsébet az az LMP alapító tagja, társelnöke, az országgyűlés Fenntartható Bizottságának elnöke, 2014 óta országgyűlési képviselő. Kíméletlenül harcol a társadalmi igazságtalanságok felszámolásért, a szegénység ellen, az elesettek, a kispénzűek, a nyugdíjasok érdekeiért. Ő legalkalmasabb jelölt Nagykáta és térsége számára, mert ha valaki, akkor ő egészen biztosan az ott élőkért fog küzdeni, az ott élők érdekeit fogja képviselni, mondta Kanász-Nagy Máté az LMP másik társelnöke.

A feladat az, hogy radikálisan megváltoztassuk a jelenlegi kormány társadalom-, gazdaság- és környezetpolitikáját. Olyan országot építünk, ahol mindenki tisztességesen meg tud élni, ahol nem hazudnak az átlagbér nagyságáról, ahol a nyugdíjasokat sem verik át holmi inflációkövető nyugdíjemeléssel, és ahol az időseket megbecsülik. A gazdasági szereplők közül mi nem a multikat és nem a Fidesz oligarchiákat fogják támogatni, hanem a hazai mikro-, kis- és középvállalkozókat, a mezőgazdaságban pedig a családi gazdaságokat, a kisebb gazdálkodókat.

Schmuck Erzsébet két cél miatt indul az országgyűlési választáson: egyrészt, hogy segítse a kormányváltást, másrészt, hogy az itt élő embereknek Galgahéviztől Nagykátán át Tápiógyörgyéig végre valódi képviselete legyen az országgyűlésben.

Kifejezetten fontosnak tartja, hogy az Ébredj KÁTA egyesület elsőként támogatta a jelöltségét. Több évtizeden át a civil szférában dolgozott, így pontosan tudja, hogy amíg nem helyezzük új alapra a civilek és a politika együttműködését, addig nincs esély megújítani Magyarországot.

A jelöltbemutató sajtótájékoztatón Botka Sándor, az Ébredj KÁTA frakcióvezetője elmondta, hogy egyesületük teljes mértékben támogatja Schmuck Erzsébet indulását, mert hisz abban, hogy ez előmozdítja a térség fejlődését.

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!