Súlyosan szennyezett anyagokat hordtak a Pusztavám melletti bányató medrébe

Súlyosan szennyezett, mérgező anyagokat hordtak a Fejér vármegyei Pusztavám melletti, helyreállítás alatt álló bányató medrébe egy környezetvédelmi beruházás során – mondta Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten.

A politikus Facebook-oldalán is közzétett sajtótájékoztatóján azt közölte: az ügyben feljelentést tesz.

Csárdi Antal elmondta, lakossági bejelentés alapján ment el a Fejér és Komárom-Esztergom vármegye határán levő Pusztavámra. Az ott élők szerint az ottani rekultiváció rendkívül gyanús, mert borzalmas szaga van az oda hordott anyagnak.

Elmondta: mintát vettek és egy akkreditált laborban bevizsgáltatták az egykori Márkushegyi bánya tavának medrébe töltött anyagot. A vizsgálat kimutatta, hogy számos anyag abban meghaladja az egészségügyi határértéket, a fenolé például 9,6-szorosan, míg a kadmiumé két és félszeresen. A króm mennyisége is hatérérték feletti, de ahhoz közelít az arzén, a bárium vagy az ólom mennyisége is – közölte.

Csárdi Antal kijelentette: erős a gyanúja, hogy az embereket megbetegítő, környezetvédelmi beruházásnak álcázott tevékenység a környezetvédelmi hatóság és a bányakapitányság tudtával és támogatásával történt. Megjegyezte: mindkét szerv elutasította, hogy találkozzon vele, de várja a reakciójukat.

A politikus azt mondta: a mérgező anyagok többsége belemosódik az ívóvízbázisba. Mindezért követeli a kormánytól, az egészségügyi hatóságtól és a bányakapitányságtól, hogy szüntessék meg az áldatlan állapotot.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!