A szociális dolgozók heti egy alkalommal történő tesztelése miért nem történik meg, különös tekintettel az idősotthonokra, ahol mind a lakók, mind a dolgozók óriási veszélynek vannak kitéve? – kérdezi Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszteréhez címzett írásbeli kérdésében Ungár Péter, az LMP képviselője.
Orbán Viktor hétfőn jelentette be, hogy ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel, ezért végre – jobb későn, mint soha – korlátozó intézkedéseket rendelt el.
Az egyik legfontosabb területről azonban ismét elfeledkezett. Egy szóval és főleg egy intézkedéssel sem foglalkozik a szociális dolgozókkal, akik pedig frontvonalban küzdve legalább annyira veszélyes, megterhelő és felelősségteljes munkát végeznek megalázóan alacsony fizetésért, mint az egészségügyben vagy az oktatási területen dolgozók.
Ráadásul azok, akiket a szociális területen dolgozók látnak el – mint például az idősotthonok lakói – a különösen veszélyeztetett csoportba tartoznak.
Az LMP ezért követeli, hogy a szociális szféra dolgozói is kapják meg az egyszeri ötszázezer forintos bérkiegészítést. Emellett mielőbb szükséges az egészségügyi és szociális bértábla egységesíteni, ami mintegy 100 ezer forint azonnali fizetésemelést jelentene a szociális szférában. Erre azért is van szükség, mert az ágazatból 15 ezer dolgozó hiányzik, a munkatársak többsége pedig nyugdíj közelben van, így drámai következményei lesznek, ha a kormány nem emeli a béreket.
Ungár Péter,
az LMP országgyűlési képviselője
Kérünk mindenkit, írja alá petíciónkat a beremelest.hu oldalon.