Óriási sikert ért el a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése azzal, hogy túllépte a szükséges egymilliós feltételt.
Az ügy melletti széleskörű, az Országgyűlésben is megjelenő összefogás példát mutatott egész Európa számára. További négy ország kvótáját azonban még teljesíteni kell. Az LMP korábban levélben fordult az Európai Parlament képviselőcsoportjainak vezetői felé és kértük, hogy támogassák a határidő meghosszabbítását. Meggyőződésünk szerint ebben az ügyben nem születhet más döntés, mint az aláírásgyűjtés folytatásának támogatása. Az LMP nemzetközi partnerein keresztül továbbra is támogatásáról biztosítja a kezdeményezőket és mindent megteszünk a teljes siker érdekében.