Valódi járvány- és válságkezelést!

Miután a kormány elvesztette a járvány feletti kontrollt – sajnos nem véletlenül, mert az első hullám után tétlenkedett – hozott néhány szükséges és több látszatintézkedést. Gondosan ügyelt arra, hogy a focializmus működjön, a kocsmákat ne kelljen bezárni és legyen újra közlekedési káosz az ingyenes parkolás miatt.

 

A kormány az éjszakai kijárási korlátozás bevezetése mellett mintha „megfeledkezett” volna arról, hogy gondoskodni kellene azokról a tíz- és százezrekről, akiket a járványhelyzet negatívan, sok esetben megsemmisítően érint, akiknek radikálisan csökkent a jövedelme vagy elveszítette az állását.

 

A kormány már tavasszal sem volt hajlandó rendes védőhálót kialakítani és úgy tűnik most sem tervezi, pedig a járvány exponenciálisan gyorsul.

 

Ezért követeli az LMP, hogy a kormány vegye komolyan a helyzetet, kezdje el érdemben a  válságkezelést !

 

A költségvetést sürgősen módosítani kell! Le kell állítani a felesleges, haveri luxusberuházásokat, stadion építéseket; luxusszállodák, multik és a kínai vasút támogatását. Az így felszabaduló összeget azonnal át kell csoportosítani gazdaságvédelmi feladatokra.

Ezek közül a legfontosabbak:

  • Meg kell erősíteni az egészségügyet, hogy ne lehetetlenüljön el az alapvető ellátás – maradjon orvos, nővér, aki segíteni tud, ha valakinek fáj a foga vagy eltöri a lábát, vagy megbetegszik.
  • Növelni kell a tesztelési kapacitásokat és ingyenessé kell tenni a tesztelést!
  • Rendes munkabér-támogatás kell a bevételüket és megélhetésüket vesztőknek;
  • 9 hónapra kell meghosszabbítani a munkanélküli ellátást és meg kell emelni annak az összegét;
  • albérleti támogatást kell biztosítani az arra rászorulóknak;
  • azonnali béremelés kell az egészségügyi és szociális dolgozóknak, ahogy az oktatásban dolgozóknak is. Egyben meg kell teremteni az online oktatás feltétleit;
  • Járjon 100 százalékos táppénz minden olyan pedagógusnak, aki koronavírus fertőzés miatt kénytelen munkájától távol maradni. Továbbá minden szülő kapjon otthontanítási támogatást, akinek a gyermekét hatósági karantén alá helyezik, vagy otthoni tanulásra kényszerül, hiszen főként egy alsó tagozatos, kiskorú gyerek otthon is állandó felnőtt felügyeletet igényel.
  • rendezni kell a nyugdíjasok helyzetét és a
  • a mindennapi étkezéshez szükséges alapvető élelmiszerek ÁFA terhét 5%-ra kell csökkenteni.

 

Támogatni kell az önkormányzatokat is, akikre ismét költséges feladatok hárulnak, miközben a kormány előírta a tömegközlekedés sűrítését és a forrásokat szűkítő ingyenes parkolást. Ahogy egy család, úgy egy önkormányzat sem tud hirtelen forrást teremteni – mozgástere a központi költségvetésnek van.

A védekezéshez és a gazdaság védelméhez szükséges pénz csak a kormánynak áll rendelkezésére, ezért a járványkezelés felelőssége is az övé!

 

Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke

 

 

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!