Az egészséges és biztonságos élelmiszerek, a GMO-mentesség fenntartása, valamint az ultrafeldolgozott termékek reklámozásának korlátozása érdekében gyűjt aláírásokat az LMP.
Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke a kispesti piacon szombaton, online is közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, az élelmiszerek jelentősen befolyásolják az egészségi állapotot.
Az egészséges élelmiszerek termelésének egyik feltétele a jó minőségű termőtalaj és a növényvédőszerek korlátozása – tette hozzá.
A politikus közölte, az LMP nagyon komolyan támogatja az ökológiai mezőgazdaságot, és folyamatosan azt javasolja, hogy ez a szektor kiemelt támogatást kapjon.
Az unió agrártámogatási rendszere még mindig a nagyüzemi mezőgazdaságnak kedvez, így komoly változtatásra van szükség – mondta. Hozzátette: veszélyt jelent az „új GMO-k” megjelenése, hiszen az EU-ban – „elsősorban jobboldali erők” – próbálják megakadályozni ezen élelmiszerek jelölését.
Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője az ultrafeldolgozott élelmiszerek kapcsán azt mondta, ezen termékek (például instant levesek, szószok, fagyasztott pizzák, cukros üdítők) komoly népegészségügyi kockázattal bírnak.
Kiemelte: a modern társadalmakban akár az elfogyasztott táplálék felét is kitehetik ezen élelmiszerek, így az LMP azt kezdeményezte, hogy 2027-től ezeket az árucikkeket ne lehessen reklámozni, illetve azt, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekre is terjedjen ki a népegészségügyi termékadó.
MTI/LMP Sajtó