A kormány által bejelentett Covid-elleni védekezési szabályok szigorítása édes kevés

Gulyás Gergely csütörtökön tartott Kormányinfóján bejelentette, hogy zárt térben kötelező lesz a maszkviselés, az iskoláknál, egyetemeknél pedig az igazgató/rektor kezébe adta a döntést.

Az LMP-Magyarország Zöld Pártja szerint ez kevés és a kormány gyávaságáról ad tanúbizonyságot. Az Orbán-kormány ismét nem mer felvállalni komoly intézkedéseket, nem köti védettségi igazolványhoz az egyes szolgáltatások igénybevételét, az iskolákban az igazgatókra terheli a felelősséget, az óvodákról, bölcsődékről pedig szót sem ejtett, ahogyan arról sem, hogy kötelezően és ingyenesen tesztelnék a pedagógusokat, diákokat, vagy rendeznék a fertőzöttek táppénz helyzetét.

Nem esett szó a területi adatok kiadásáról és arról sem, hogy lehetővé tenné a kormány, hogy a sajtó objektíven tudjon tájékoztatni és ehhez bejuthasson az állami egészségügyi intézményekbe.

A kormány gyáva, alkalmatlan és nem tesz meg minden tőle telhetőt a vírus megfékezése érdekében.

LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!