Egységben Magyarországért: az Orbán-rezsim szándékosan gátolja csaknem 250 ezer magyar ember aláírással kifejezett akaratát!

Amíg az Egységben Magyarországért pártjai, civilek és önkéntesek egy nap alatt megszámolták a népszavazáshoz szükséges 470 ezer aláírást, addig az NVI-nek ehhez négy nap is kevés volt. Mindebből világosan látszik: a Fidesz és az általa uralt hivatalok szándékosan akadályozzák, hogy április 3-án megtartható legyen a kínai Fudan Egyetem ellen és az állásukat vesztett magyarok megsegítése érdekében kezdeményezett referendum.

Elképesztő az az ellenállás, amellyel az Orbán-rezsim blokkolja a nép által kinyilvánított akaratot. Az Egységben Magyarországért már októberben elkezdhette volna az aláírásgyűjtést, ha a Fidesz által a Kúria elnöki székébe ejtőernyőztetett Varga Zs. András nem a 90 napos maximális határidő lejárta előtt öt nappal, a 85. napon, december 8-án hozza meg döntését, rátolva az aláírásgyűjtés kezdetét Advent idejére. Beszédes az is, hogy az országos gyűjtéshez szükséges mennyiséget december 23-án, 15 órakor adta át az NVI, ezzel is keresztbe feküdve a népszavazásnak. Ezek után szemernyi kétség sem volt, hogy a múlt péntek reggel leadott ívek ellenőrzésével se sietnek majd, pedig ha a hivatalok tisztességesen és gyorsan elvégeznék a feladatukat, nem az időt húznák, nem a trollkodásokon mesterkednének, akkor a magyar emberek április 3-án kinyilváníthatnák véleményüket a számukra kiemelten fontos kérdésekben.

Mérhetetlen hatalmi cinizmus kell ahhoz, hogy amíg Orbán és 13 minisztere egy asztalnál ülve, pogácsázva dönt eszement népszavazási kérdésekről, ugyanazzal a lendülettel gátolja csaknem 250 ezer magyar ember aláírással kifejezett akaratát!

Az Egységben Magyarországért azt követeli, hogy a kormány ne packázzon tovább, hanem a jelzett két kérdésben is teremtse meg az április 3-i népszavazás feltételeit! Mindemellett jelzi: aznap így is, úgy is népszavazás lesz, mert az emberek a változásra szavaznak majd a korrupt, aljas hatalommal szemben.

Egységben Magyarországért:

DK
LMP
Jobbik
MMM
Momentum
MSZP
Párbeszéd

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!