Elfogadhatatlan a vasúti mellékvonalak bezárása

A 2010 előtti kormányok legrosszabb időszakát idézi, hogy augusztustól 10 vasúti mellékvonalon szűnik meg a személyszállítás. A Fidesz ellenzékből még hevesen kritizálta a vonalbezárásokat, most mégis ugyanezt a politikát folytatja. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint a mellékvonalak bezárása helyett azok fejlesztésére lenne szükség: elsőként használt dízel motorvonatok beszerzésével lehetne pótolni a járműhiányt.

A mellékvonalak bezárása teljesen rossz irány. A MÁV által indokként felhozott jármű- és személyzethiány ugyan valóban igaz, de a drasztikus intézkedés által mindössze 5 BZ-motorvonatot lehet átcsoportosítani más vonalakra. A vonalbezárás még soha nem jelentett érdemi megtakarítást és most sem fog.

Hiába vezették be a vármegyebérletet, ha azt augusztustól már nem lehet használni a bezárt vonalakon, legfeljebb a pótlóbuszokon. Nem elég a vonzóbb tarifarendszer, ha közben összeomlik a szolgáltatás.

Az LMP követeli, hogy a kormány ne zárja be a vasúti mellékvonalakat, azonnal írjon ki tendert használt dízel motorvonatok beszerzésére, és biztosítson megfelelő béreket és munkakörülményeket a munkaerőhiány mérséklése érdekében.

Bakos Bernadett
az LMP országgyűlési képviselője

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!