Hétfőtől levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról, azaz kettévágja Bécsben a Linz, Salzburg és München fele továbbmenő Railjeteket az osztrák vasúttársaság. Az indokolás a magyar vonatok döbbenetes mértékű késései. A lépés a vasúti közlekedéssel kapcsolatos politikai menedzsment újabb kudarca, a káoszon már bizonyosan nem sikerült úrrá lenni.
Lázár János az új kormányban két feladatot kapott. A Fidesz elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően beruházásokat kellett leállítania és valamennyire rendbe kellett tenni az állami vasút tragikus helyzetét. Míg előbbiben tudjuk, hogy a „Nem. Soha” megjegyzések elegendőek voltak, utóbbi esetében csak teljesen felesleges, a MÁV vezetőségével folytatott verbális adok-kapokra, és vidékromboló vonalbezárásokra futotta. Mostanra pedig eljutottunk odáig, hogy a káosz már a nemzetközi járatokat is érinti. Ez egyértelműen olyan politikai hiba, ami politikai felelősért kiált.
Ebben a helyzetben, csak megismételni tudjuk, amit mindig javaslunk Lázár Jánosnak: inkább a Budapest-Belgrád vasúti beruházást állítsák le, és abból a pénzből érdemben fejlesszék a magyar vasúti közlekedést.
Bakos Bernadett,
az LMP országgyűlési képviselője