Már a kormánypárti politikusok számára is elfogadhatatlan, ahogy a Fidesz semmibe veszi a szociális dolgozókat

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere bejelentette, hogy a városi szociális dolgozói úgynevezett hűségprémiumot kapnak, és attól függően, hogy hány éve áll fent a munkaviszonyuk akár 350 ezer forint egyszeri jutalomban is részesülhetnek. A döntés nagyon helyes, csakhogy mindezt a kormánynak kellene megtennie és az ország minden szociális dolgozóját érinteni kéne. Székesfehérvár polgármestere a mostani döntésével azt ismerte el, hogy a szociális dolgozók bérhelyzete az elmúlt években olyan mértékben vált tarthatatlanná, hogy már a működőképesség érdekében helyi szinten kell szembe menni a kormány ámokfutásával.

Azt reméljük, hogy ha a Fidesz eddig nem hallgatott sem az ellenzéki politikusokra, sem magukra a szociális dolgozókra, akkor a zárt klubként működő kormánypártban talán a saját politikusaik közvetett tiltakozása talán megkongatja a vészharangot. Mert ha nem becsüljük meg anyagi értelemben záros határidőn belül a szociális szektort, akkor az kezelhetetlen gondoskodási válsághoz fog vezetni. Ha pedig a kormány végre valahogy túllendül a tagadás szakaszán, akkor azt várjuk, hogy első lépésben fizesse ki a szociális dolgozóknak az egyszeri félmillió forintos bérpótlékot, és indítsa el azt a folyamatot, melynek eredményeként belátható időn belül az egészségügyi dolgozók bértáblájához lehet közelíteni a fizetésüket.

Ungár Péter,
az LMP országgyűlési képviselője

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!