Ungár Péter és Czeglédy Csaba sajtóközleménye

Az egyre kétségbeesettebb Hende Csaba úgy tűnik, jogsértéstől sem riad vissza annak érdekében, hogy ne teljesen esélytelenül vegyen részt a jövő évi országgyűlési választáson.

Mindkettőnkhöz a napokban egymástól függetlenül eljutott információk alapján Hende Csaba a Demokratikus Koalíció nevének hamis módon való feltüntetésével gyártat le egy Ungár Pétert lejáratni kívánó szórólapot, amit a Mediaworks-szel akar terjesztetni.

Felszólítjuk Hende Csabát, hogy a tőle már megszokott piszkos módszereket ne alkalmazza, mert a felelősségre vonást nem fogja elkerülni!

Mindenkivel szemben, aki részt vesz a hamis tartalmú szórólapok elkészítésében és terjesztésében, meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket.

Mi az előválasztási kampány során nem egymás negatív színben való feltüntetésével, hanem a választókkal foglalkozunk.

Hende Csaba pedig jobban tenné, ha a maradék fennmaradó idejében azért dolgozna, hogy a szombathelyi emberek közös önkormányzata legalább ugyanakkora támogatást kapjon, mint Zalaegerszeg, Győr, Veszprém, Sopron.

Ungár Péter és Czeglédy Csaba,
a szombathelyi előválasztás jelöltjei

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!