Az LMP javaslatcsomagot dolgozott ki az önkormányzatokat érintő energiaválság enyhítésére

Javaslatcsomagot dolgozott ki az LMP az önkormányzatokat és intézményeiket érintő energiaválság enyhítésére – mondta a párt országos elnökségének tagja vasárnapi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Tetlák Örs, aki egyben Érd alpolgármestere, közölte: pártja javaslatai között szerepel az épületenergetikai felújítások és a környezetbarát hőszigetelő anyagok áfájának 5 százalékra csökkentése. Szorgalmazzák továbbá, hogy bontsanak le minden adminisztratív akadályt a megújuló energiaforrások alkalmazása elől, vagyis töröljék el a napelemadót és oldják fel a szélturbinák telepítésére vonatkozó tiltást.
Kérik azt is, hogy indítson a kormány átfogó épületenergetikai felújítási programot a lakóépületekre, illetve az önkormányzati intézményeknek és a kis- és középvállalkozásoknak.
Azt mondta, a kormány felelőssége az önkormányzatok működőképességének fenntartása. Ugyanakkor a helyhatóságoknak át kell állniuk alacsonyabb energiafelhasználásra egyrészt takarékossági intézkedésekkel, másrészt olyan beruházásokkal, amelyek következtében jelentősen csökkennek költségeik – tette hozzá.
Az ellenzéki párt kéri azt is, hogy legyen igazságos a rezsicsökkentés, a kedvezmény vegye figyelembe az egy-egy fogyasztási helyen élők számát, és induljon olyan országos – szociális alapú – rezsitámogatási program, amelyet az állam finanszíroz, azonban a támogatások odaítélése már az önkormányzatok feladata lenne.
Tetlák Örs beszélt arról is: az LMP csatlakozik a Magyar Önkormányzatok Szövetségének javaslatához, amely nemzeti energiacsúcs összehívását szorgalmazza és április 15-ig energiaár-sapka biztosítását kéri a kormányzattól a településeknek.
Az LMP sürgeti, hogy javaslatai alapján a kormány a lehető leghamarabb dolgozza ki ezeket a programokat, és hozzon érdemi intézkedéseket a magyar lakosság megsegítésére.

MTI / LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!