Az LMP felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár építését és semmilyen támogatást ne adjon ahhoz.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: finanszírozási, de súlyos környezeti aggályok miatt tiltakoznak a beruházást ellen.
“Nem lehet a multikat támogatni, nem lehet egy-két iparágat támogatni, és nem lehet a súlyosan szennyező, környezetromboló nagyvállalatokat támogatni” – foglalta össze az aggályokat, emlékeztetve: nem egyértelmű, hogy a beruházáshoz milyen támogatást nyújt az állam. Bírálta a kormány politikáját, amely a multikat a helyi kis- és közepes vállalkozások elé helyezi.
A környezeti aggodalmakat sorolva elmondta: egy ilyen gyár óránként ezer köbméter vizet fogyaszt, Debrecenben ráadásul a hatvanas évek óta csökken a talajvíz szintje. A zöldmezős beruházás termőföldeket foglal majd el hatalmas területen, az óriási létesítmény pedig hőszigetet jelent majd Debrecenben, elviselhetetlenné téve az életet.
Azt a kérdést is feltette: ki dolgozik majd a jelenleg is munkaerőhiánnyal küzdő Debrecenben az új gyárban? Szerinte, ha külföldi munkaerőt hoznak, ők rontani fogják a magyar munkavállalók helyzetét.
Beszámolt arról, hogy az LMP debreceni szervezete helyi népszavazást is kezdeményez a kérdésben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben.

MTI / LMP sajtó