LMP: vissza kell vonni a kata módosítását!

Az LMP azt követeli, hogy a kormány vonja vissza a kisadózó vállalkozók tételes adója szabályainak módosítását, és egy ésszerű egyeztetést követően tegyen javaslatot a katával kapcsolatban felmerülő problémák kijavítására.

Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden, sajtótájékoztatón szólította fel erre a kabinetet, azt megelőzően, hogy az Országgyűlés szavazott volna a kata-szabályok megváltoztatásáról.
Kijelentette: a Fidesz „kinyírja” a katát, ezzel egyértelműen letette a voksát a multinacionális cégek mellett, szemben az ország legkisebb mikrovállalkozásaival. Elfogadhatatlannak ítélte, hogy míg a kormány bármilyen konfliktust felvállal a multik minimumadójának megakadályozása érdekében, támadást indít a mikorvállalkozások ellen.
Csárdi Antal hazugságnak nevezte, hogy egyeztetések előzték volna meg a törvényjavaslat beterjesztését. Szerinte az előterjesztés a számviteli alapelvekkel is ellentétes, hiszen hathetes határidővel ír át egy adótörvényt, az érintetteknek pedig a nyári szabadságok idején kellene felkészülniük az átállásra.
Szerinte a jogszabály elfogadásával mintegy félmillió adózó alapvető megélhetését lehetetlenítik el, és a változtatás által a feketegazdaság újra erőre kap majd. Úgy ítélte meg, hogy mind a benyújtás módja, mint a változtatás tartalma sérti az alaptörvényt.

MTI / LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!